2013. június 2., vasárnap

Kottavető, avagy fejjel a hangfalnak, nyakig a zenében

Két társulat. Átrium. Majd egy tucat szemtelenül tehetséges fiatal. Egy nekemkedvenc rendező. Korunk és a régmúlt slágerei. Botok, bohócorrok, ventilátorok, füst, maskarák, az összes általam ismert hangszer „szor” kettő és a pingvin. Színház-koncert, koncert-színház. És a nagybetűs SZÓRAKOZÁS.

Forrás: facebook.com/hoppart.tarsulat


























Az előbb felsorolt számtalan tárgy nehezen képzelhető el színpadon rendezett formában, ebben az előadásban számomra azonban igenis volt egy rendezett koncepció. Egy olyan koncepció, amely egy üzenetet akart átadni. A koncepciót talán épp ez az üzenet határozta meg. Az üzenet tartalma egy kicsit meghatározhatatlan, egy kicsit szubjektív. 

Az előadás után mindenki mást érez. Az én hangulatom igen kettős volt. Egyfelől az eufória, másfelől a kétségbeesettség szele csapott meg. Utóbbi feltehetően az előadás közben elhangzó hatásos monológoknak (szegénységről, egyedüllétről) köszönhetően, amik kétségtelenül igen komoly mögöttes tartalmat hordoznak.

Forrás: www.atriumfilmszinhaz.hu

A Kottavető premierjén az Átrium megtelt olyan emberekkel, akik nemtől, kortól és mindentől függetlenül kíváncsiak voltak arra, hogy mit jelent egy zenés függetlenségi nyilatkozat. A nézősereg kívánságának megfelelően merőben új hangzással élvezhette a Queen, a Guns n’ Roses és a Pink Floyd jól ismert slágereit, de az előadásban felbukkant afrikai népzene és egy-egy német dalbetét is. Számomra a legdöbbenetesebb mégis Kylie Minogue Can’t get you out of my head c. számának megszólaltatása volt, melyet pár darab műanyag bottal (!) hívtak életre. Az egykor sokaknak csak egy polifónikus csengőhangot jelentő szám, egészen új értelmet nyert. Az egész előadást az It’s a rainy day (Sunshine Girl) c. dal foglalta keretbe, mely rám olyan nagy hatással volt, hogy napokig az járt a fejemben. A széles repertoárból számomra a Beatles viszont nagyon hiányzott. A stílusok sokfélesége ellenére a darab nem esett szét. A zenei betétek a monológokkal, néhol dialógusokkal, vicces kiegészítőkkel és látvánnyal együtt alkottak egy egészet.

Forrás: www.atriumfilmszinhaz.hu

Számomra színészi játékban és hangban Kiss Diána Magdolna nyert újra, hasonlóan a korábbi hoppartos élményeimhez (SZERET…LEK; Merlin, avagy Isten, haza család). A német nyelvű szólója egy újabb színt festett, a már egyébként is sokszínű palettára. A fiúk közül engem ismét Barabás Richárd játéka győzött meg.

Ez volt a Szputnyik Hajózási Társaság és a HOPPArt közös függetlenségi nyilatkozata kívülről, szavakban. Érzésben frenetikus, mint minden olyan előadás, amely nem a giccsről, hanem a tehetségről és a színjátszásról szól. Ne hagyjátok ki! A következő évadban is, veti a kottát, a Kottavető!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat