2014. november 16., vasárnap

"...ha valamiért megkérdeznék, hogy miért lettem színész, akkor azt felelném... a játék öröméért." - Interjú Hüse Csabával

Hüse Csaba egy rendkívül sokoldalú színész, aki ritka odaadással és átéléssel létezik a színpadon. Az egri közönség jól ismeri őt, miután hosszú évekig koptatta a Gárdonyi Géza Színház deszkáit, ám immár második éve örvendezteti meg játékával a kaposvári Csiky Gergely Színház látogatóit. Több mint húsz éve tartó pályája során olyan nagyszerű karaktereket keltett életre, mint Rádiós a Padlásból, Gábor diák a Gül baba című előadásból vagy akár a József és a színes szélesvásznú álomkabát főszerepe. Ám talán az egyik legjelentősebb alakítása már Kaposváron született meg, méghozzá A király beszéde című remekbe szabott mű "dadogós királyaként". 

Mondhatjuk bátran, hogy A király beszéde az egyik legsikeresebb előadása a kaposvári Csiky Gergely Színháznak. Több városban is vendégszerepeltetek a darabbal, legutóbb Pécsen láthatott a közönség, most pedig Keszthelyre készültök vele. Te a főszereplőt, Albert herceget alakítod. Milyen ember Bertie?
Viszonylag könnyű dolgom van, mert létező személyről van szó. Nem is olyan régen élt, VI. György néven uralkodott Angliában és az egyik legszeretettebb, legelfogadottabb király volt. Rettentő érzékeny ember lehetett, nagyon sok komplexussal. Hiába gondolják azt az emberek, hogy királyi családba született és ez mennyi előnnyel jár, egzisztenciálisan mindenképpen, de nagyon kemény gyermekkora volt. Többek között megfelelni az angol etikettnek rettentően nehéz lehetett gyerekként. Ő ráadásul dadogott. Erről szól A király beszéde is: hogyan lesz egy dadogós gyermekből egy ország királya. Én az érzékenységét próbáltam megfogalmazni, elkapni. Amikor készítettük a darabot, próbáltuk, igyekeztem elmenni a végletekig, nagyon őszintén megélni az általam gondolt problémáit. Gyerekkoromban nálam nehézséget jelentett megfelelni a szülők elvárásainak. Neki ez ráadásul hatványozottan jelen volt. Nagyon terhelt gyerekkora lehetett. Úgyhogy valószínűleg nem véletlenül alakult ki nála a dadogás.

Van párhuzam közted és Bertie között?
Nagyon érdekes volt, amikor két sráccal beszélgettem itt, Kaposváron, akik szintén ezzel a beszédhibával küzdöttek. Az egyikük dadogó-hadaró volt. Létezik egy ilyen válfaja is. Akad a nyelve, és ha ki tudja mondani a szót, akkor ledarálja gyorsan, aztán megint akad. Én is eléggé hadarok, komolyan kellet vennem ezen a pályán, hogy lassítsam a beszédemet. Színpadon már egész jól megy, az életben még kevésbé. Ez a probléma megvolt mindig is, úgyhogy a párhuzam a beszédprobléma terén mindenképpen megvan. Másrészt Bertie rettentő érzékeny ember lehetett, ahogy utánaolvastam. Én is elég érzékeny embernek tartom magamat. Van nemesi vonal is a családfámban, de királyi vér nincs.(nevet)


A kezdetekhez kanyarodjunk kicsit vissza. Hogy talált meg a színház?
Viszonylag későn jött. Nem tudom azt a történetet elmondani, hogy egészen gyerekkoromtól fogva színész akartam lenni. Elég későn, 15-16 éves koromban kerültem közel a színházhoz. Nem voltam túl jó gyerek. Bekerültem egy színjátszó körbe. Ez a színjátszó kör Egerben volt, a kereskedelmi iskolában (Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium – szerk.), ahová akkor jártam. Ők vittek el a színházba, ahol nagyon megfogott az a légkör. De ez még mindig kevés volt. A szüleim akkor még Szécsényben éltek, Nógrád megyében és mindenképpen haza akartak vinni, én azonban azt találtam ki, hogy elmegyek az egri színházba díszítőnek, mert az majd milyen jó lesz. Nem akartam vissza menni Szécsénybe, mert nagyon szerettem Egerben lenni. Elmentem tehát felvételizni díszítőnek, de nem vettek fel. Azt mondták, gyenge a fizikumom. Úgyhogy muszáj volt megpróbálnom az akkor induló 2 éves stúdiót, színészképzőt, és oda persze felvettek (nevet). Tehát nem úgy volt, hogy eltökéltem, színész leszek. Valahogy így alakult az életem. De egyelőre nem bántam meg.

A Színművészeti Főiskolát nem próbáltad meg?
Amikor elvégeztem a stúdiót Egerben, a 2. év végén megkaptam a József és a színes szélesvásznú álomkabátban a címszerepet, ami nagy sikerrel ment. Onnantól kezdve pedig nagyon szép szerepeket kaptam és játszottam. A szüleim viszont, akik fejenként 3 diplomával rendelkeznek, mondták, hogy azért egy diplomát kéne szerezni és menjek el, próbáljam meg a színművészetit. Így beadtam a kérelmet a felvételire. Előtte azonban bekéredzkedtem néhány órára - egy mozgás és egy beszéd órán voltam benn, ha jól emlékszem - és olyan rosszul éreztem magam, nemcsak az órákon, Budapesten is (ami egyébként máig fennáll, megrögzött vidéki vagyok), hogy nem mentem el felvételizni. Aztán egyszer kinn voltunk az egri színházzal Marosvásárhelyen. Ott is beültem néhány órára és nagyon jól éreztem magam. De annyira bonyolult lett volna kikerülni, ösztöndíj, stb …, hogy meg sem próbáltam.

De nem bántad meg?
Nem. Azt gondolom, hogy ha másért nem is, azért mindenképpen nehezebb volt elindulni a pályán így, főiskola nélkül, mert egyszerűen, ahogy az ország, úgy a szakma is centralizált. Ez a centrum pedig a mi szakmánkban Budapest, a Színház- és Filmművészeti Egyetem. A kapcsolatok miatt valószínűleg jobban jártam volna, ha bekerülök és elvégzem, de ezt most már nem tudom meg. Nem bánom, mert így egy egészen más úton kezdtem el tanulni, az alakítások alatt a kollégáktól, rendezőktől és a magam szorgalmából próbálom ellesni ezt a szakmát és ez, amíg élek, így lesz.

Mi késztetett arra, hogy elhagyd Egert?
Nagyon-nagyon szerettek és azt éreztem a József után, hogy bármit csinálok, az jó. Ez nagyon veszélyes. Ha beleragadok ebbe a sikerbe, ha ott maradok, akkor nagyon könnyű elhinni azt, hogy jó vagyok, pedig érzem, hogy nem. Muszáj továbbállni, fejlődni kell. Ha cserélődik körülötted a társulat, az igazgatók, a rendezők, akkor az egy váltás, ha nem, akkor maradsz abban. Azt érzem, hogy 5 évet eltölteni egy helyen, az pont elég ahhoz, hogy az ember megérezze a hely varázsát, tudott tanulni a kollégáktól, a rendezőktől, de utána ezen a pályán,  úgy érzem, hogy tovább KELL lépni, hogy új impulzusok érjenek. Új kollégáktól, új rendezőktől, új várostól, új környezettől, minden városban más a nézői réteg, más az igény, más az elvárás. Nagyon jó ezeknek a kihívásoknak nekimenni. Nagyon jó meghódítani minden közönséget minden városban, vagy  megküzdeni az elfogadásért, hogy elfogadjanak a kollégák vagy rendezők. Ez egy jó dolog, mert ösztönzi az embert. Úgyhogy így jött Kecskemét. Aztán ott is azt éreztem hat év után, hogy nem jó már. Közben vendégjátszottam többfelé, majd visszakerültem Egerbe, egy lényegében új társulathoz. Megmaradt a régiek közül is nagyon sok ember, és én ebbe a félig új társulatba cseppentem bele Csizmadia Tibor igazgatása alatt. Ez megint rengeteg jó élményt adott. Majd történt egy váltás, és éreztem, hogy nem az az irányvonal lesz, amihez én szívesen adom a lelkemet, magamat és a képességeimet. Így eljöttünk ide, Kaposvárra, és most éppen itt próbálgatjuk magunkat.

Hamar sikerült beilleszkednetek a kaposvári társulatba?
Messze ez volt a legnehezebb eddig. Nyilván nagyon nehéz ennek a társulatnak abból a szempontból, hogy évtizedekig ment itt egy jó színház, és úgy kellett váltaniuk, hogy nem rajtuk múlott. Tudom milyen ez, mert megéltem úgy is a váltást, hogy én akartam váltani, meg úgy is, hogy a fejem fölött váltottak. Mindig nehéz. Mindig egy nagy ugrás. Több évtized után, rengeteg gyökérrel kapaszkodva az országnak ezen kis területéhez, rettentően nehéz lehet megélni. Ezt el is fogadom. Mindenesetre két év kellett hozzá, de most már elfogadtak. Nem volt könnyű. Miattam sem, mert nagyon nehezen jöttem el Egerből. Ott születtem, a  családom is ott van, felmenők, testvéreim, barátaim. Rettentően szeretem a Bükk hegységet. Úgyhogy nehéz váltás volt, megküzdöttünk vele, de most már elfogadtak. Nagyon szép szerepeket játszhatok. Úgyhogy ez jó.

Sokféle szerepeket játszottál eddig a pályádon a musicalektől a prózáig mindent. Melyik műfaj áll hozzád közelebb?
Ez azért jó kérdés, mert lényegében 20 évig a pályámon többségében zenés szerepeket játszottam. Táncos komikust az operettekben és musicalekben, rockoperákban is rengeteget szerepeltem. Ami azt illeti, 3 éve elkezdett nagyon érdekelni az opera is, bár valószínű, hogy abból már nem lesz semmi. Jártam  hangképző tanárokhoz és fejlődtem is. A kérdésre válaszolva viszont: a 20 év alatt nagyon sok zenés szerepet játszottam, főként Egerben. Ott így ismertek meg. Tudni kell rólam, hogy én mindig elégedetlen vagyok a hangommal. Van egy adottságom, de ez kevés. Szerettem volna komolyabban megtanulni énekelni, de ez egyelőre még nem sikerült. Talán, ami késik, nem múlik. Azt gondolom, hogy egy énekesnél ne csak a hangjegyek szóljanak egymás után, hanem adjon valami pluszt. Ha most megnézem magyarországi viszonylatban, itt is vannak nagyon jó énekhangok, de mégis, amikor kiáll a színpadra és énekel, hidegen hagy. Nagyon maximalista vagyok ebben a kérdésben. Magammal szemben is, ezért mondom, hogy nem tanultam még meg igazán énekelni. Viszont használtak a hangi adottságom miatt. 
Nagyon hiányzott azonban egy idő után a próza. Sokkal jobban el is voltam maradva a prózában, mint a zenész színházban, mert azt gyakoroltam folyamatosan és így többet tudtam belőle tanulni. Amikor elkerültem Kecskemétre, kevésbé tudták, hogy milyen zenés képességeim vannak, ezért inkább prózában játszottam és így fejlődhetett ez az oldalam is. Majd amikor visszakerültem Egerbe, már ott is vegyesen kaptam a szerepeket. Itt, Kaposváron a második évadom például prózai évadra sikerült, aminek nagyon örültem. Megint csak sokat sikerült tanulnom és fejlődnöm az elmúlt évadban. De most zenés évadra váltottunk, legalábbis ami engem illet, kicsit még fáj, de majd ez is jó lesz (nevet)
Nagyon szeretem mind a két műfajt, most a próza egy picikét jobban érdekel, addig mindenképpen, amíg meg nem sikerül tanulnom úgy énekelni, ahogy azt én elképzelem.


Volt-e olyan szereped, ami igazán közel áll a személyiségedhez?
Karakterek voltak, de mindig nagyon összefügg ez a kérdés azzal, hogy saját magamat mennyire sikerült elfogadnom az adott alakításban. Hiába volt olyan karakter, amelyiknél azt éreztem, hogy nagyon közel állt, ha nem sikerült az alakítás, végeredményben mégis azt mondtam, hogy nem szerettem. Ha közel is állt hozzám, nem tudtam megszeretni, mert nem tudtam annyira megalkotni, mint amennyire szerettem volna. Most ha példát kellene mondanom, 3-4 alakításommal vagy karakteremmel tudok megbékélni a 22 év alatt, hogy na, talán ez olyan, hogy már határos a jóval. Ez volt a József,  most A király beszédében Bertie, volt a Csil A dzsungel könyvében… Volt egy pár, ami úgy elment, és voltak rosszak is.

Mi motivál téged hétköznapokban? Mi az, amiért fölkelsz reggel?
Hát egyszerűen éhes vagyok. A gyomrom, az nagyon vezet. Egyszerűen éhes vagyok, és muszáj fölkelnem reggelizni (nevet). A viccen kívül pedig… ha arra vagy kíváncsi, hogy mi az, ami izgat az életben, akkor a válaszom az, hogy a család, a gyerekeim. Ők nagyon fontosak. Az első számúak. Azt gondolom, hogy az ember életének az értelme az, hogy életet adjon. A legfontosabb értelme. Másodsorban, ha a színházban kérdezed, szakmailag, akkor minden szerepem. Nagyon könnyen felejtek. Ez szerintem egy jó tulajdonságom, mert nem tudok benn ragadni egy karakterben, egyszerűen elfelejtem, hogy mit csináltam, ha eltelik két hónap, már fogalmam sincs a szövegről, amit játszottam. Ha elolvasom egyszer, akkor visszajön persze. Így mindig újra kell alkotnom egy szerepet és nem a meglévő klisékből dolgozom. Nyilván minden színésznek van korlátja, például a saját teste, a saját gesztusai, mimikája, beszédtechnikája, ez mind-mind behatárolja egy szűk körbe. Mindig is azokat a színészeket szerettem, akik nagyon természetesen léteztek a színpadon és el tudtam pár perc után felejteni, hogy színházban vagyok. Már nem a színészt láttam, hanem az alakítást, az élő figurát a színpadon. Mindig ez vonzott, magamban is mindig azt keresem, hogy tudom megcsinálni, hogy ne egy színészi munka legyen, hanem az alakítás éljen. Nyilván vannak nagyon jó karakterizáló színészek, akik rettentő jó karaktereket hoznak és élvezetes nézni őket, de valahol mindig is az vonzott és azt tartom igazán jónak, amikor úgy elvarázsol, hogy azt érzi az ember, nem is játszanak, hanem léteznek színpadon, számomra ez a színművészet.

Párod is színész. Hogy sikerül ezt az életmódot összeegyeztetni?
Rátóti Zoltán hála Istennek nagyon megértő volt, amikor ideszerződtünk. Mondtuk, hogy van egy kisbabánk, aki nagyon fontos nekünk, és ha valahogy meg lehet oldani, akkor egy darabig ne tegyenek minket össze. Közben persze szakmailag hiányzik, mert szeretjük egymás játékát, meg szeretünk egymással dolgozni, de sokkal fontosabb most az, hogy valaki mindig legyen otthon a babával. Ez meg is érződik rajta, mert egy nagyon értelmes, kedves kisfiú. 

Ha találkozhatnál gyermekkori önmagaddal, mit mondanál neki?
Azt mondanám neki, hogy „Fiam, kapd össze magad, mert ezt a pályát önbizalom-hiányosan nagyon nehéz csinálni.”(nevet) Úgyhogy mindenképpen egy kis önbizalmat fecskendeznék belé.

Ezek szerint ez sok nehézséget okozott neked a pályád során…
Persze. Folyamatosan jelen van, mondhatni egy gyerekkori átok. Ráadásul ezen a pályán ez nagy visszahúzó erő. Persze szép lassan építkezik az ember. Most már azért kevésbé jövök zavarba, de még mindig tudok. Gondolkoztam már azon, hogy talán nem baj, hogy így van. Mert pont ezért vagyok ennyire kritikus önmagammal, talán túlságosan is. Érdekes, mert van, amikor ez a nagyon nagy önkritika, meg önbizalom-hiány előre hajtja az embert, hogy „de akkor is megmutatom”. Viszont tud gátolni is, mert nem tudod magad elengedni, nem tudod annyira szabadon kezelni az érzéseid, a testedet. Ezen a pályán pedig rendkívül fontos, hogy szabad legyél, szabadok legyenek a gondolataid, szabad legyen az érzelmi világod és ne rángasson mindig vissza az önbizalomhiány. Le tud láncolni a deszkára. Számomra ez egy fontos tanulási folyamat, ezeket a láncokat szaggatni. Majd jön egy ilyen siker, mint A király beszéde, és ez mindig megdob egy kicsit. Pár napra elég muníció (nevet).

Mit jelent neked a színház, mint fogalom, vagy mi jut eszedbe erről a szóról?
Kérdezted korábban, hogy hogy jött az életembe a színház és én mondtam, hogy egészen véletlenül. De az is lehet, hogy predesztinálva voltam rá, mert mindig a játék volt a központban. Kicsi gyerekként, kamaszként, felnőttként is mindig egyszerűen a játék öröme. Tehát ha valamiért megkérdeznék, hogy miért lettem színész, akkor azt felelném, hogy véletlenül, de a játék öröméért. Valahogy így hozta az élet, de ha nincsenek véletlenek, akkor csakis a játék öröméért. Egyszerűen nagyon szeretek játszani máig. A két éves gyerekemmel vagy az utcában a gyerekekkel… annyira szeretek játszani bármit, a legbutább játékot is…. Ugyanígy remek érzés játszani a színpadon is, ahol életeket formálunk meg. De sokszor gondolkoztam azon is, hogy elhagyom ezt a pályát és valami normális életet kezdek élni, valami olyan munkát végezni, ami maradandó, mert a színház illékony.


Ha valaki megkérdezné tőled, hogy ki is tulajdonképpen az a Hüse Csaba, mit mondanál neki?
Egy ember, aki nagyon szeretne ember maradni. Ez mindig fontos volt. De nem mindig sikerül. Sok hibával születhetünk, nekem is van jó pár, de próbálom keresni az utat. Ha már idepottyantunk, megpróbálom normálisan csinálni. Nem mindig sikerül. Voltak nagy tévutak, nagy tévedések, jó dolgok.
Hogy ki az a Hüse Csaba? Mindenképpen egy érzékeny ember. Szereti a természetet, közel áll hozzá. A családot már említettem. Szereti az új szerepeket, mindenféle új dologban kipróbálni magát... valami ilyesmi ember. (nevet)

Végül.. lehet, hogy furcsán fog hangozni…

Ezek után? (nevet)

Van-e esetleg olyan kérdés, amit még nem tettek fel neked, de szívesen válaszolnál rá?
Szerintem most majdnem minden kérdés ilyen volt (nevet). Nem, igazából nem szeretek riportot adni. Mivel a játék öröméért csinálom az egészet, nem szeretem a körítést, az interjúkat, ha szerepelni kell. Nyilván más a színpadon fellépni, szerencsére a szereplésnek e fajtáját már nagyrészt átvették a celebek. Nekem a hátam viszket tőle. Egyrészt a magam szemérmessége miatt, másrészt pedig nagyon rosszakat kérdeznek időnként. De ezek most nagyon jó kérdések voltak, úgyhogy köszönöm szépen.

Mi köszönjük!

A kérdéseket feltette: Prim Mónika

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jók vagytok! :) Ennek a pasinak pedig olyan kisugárzása van (számomra), hogy meg se kellett szólalnia, máris a szívembe zártam. Hasonlóan, mint Klajt... :) Annak külön örülök, hogy a Művész úr - minden ellenérzése ellenére - interjút adott Nektek, így lehetőséget biztosított arra, hogy azok is belekóstoljanak, akik nem látták még az egri vagy kaposvári színházban.

    VálaszTörlés
  2. A JÁTÉK ÖRÖME ÉS FEJLŐDNI, TANULNI TOVÁBB - BESZÉLGETÉS MÉSZÁROS SÁRÁVAL ÉS HÜSE CSABÁVAL (2011)

    http://www.gardonyiszinhazblog.gportal.hu/gindex.php?pg=36543256&postid=1199793

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sajnálom, hogy elmentél Egerből Hüse Csaba! Kedvencem voltál :)

    VálaszTörlés

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat