2014. december 28., vasárnap

Hiteles előadás a Sanyi és Aranka Színházban, és ez nem mellébeszélés – Bankhitel ajánló

Hitelre van szüksége? Hadd ajánljunk egyet! „Problémamentes”, szórakoztató, egy felvonás után tapssal törlesztendő, rövid lejáratú bankhitel. Igényelhető Budapesten, a Mátyás utca 9. szám alatt.

Forrás: www.facebbok.com - Bankhitel-Sasz

2014. december 17-én mutatták be a Sanyi és Aranka Színházban Jordi Galceran Bankhitel című darabját Cseh Judit rendezésében, Baksa Imre és Lengyel Tamás főszereplésével. Ott jártunk, láttuk, ajánljuk!

A helyszín már önmagában hiteles. A Sanyi és Aranka Színház az ún. abszurd színház lakhelye. A színház honlapján található tájékoztató szerint abszurd színház azért, mert hiányzik az európai színházak palettájáról, így a magyar színházak világából is. Az „abszurd látásmód“ arra mutat rá, hogy az élet, az életünk apró és nagy eseményei abszurd pillanatokkal telítettek. Az abszurd humor olyan képet ad rólunk, emberekről, amelyre semmilyen más megközelítés nem képes. Tükör, ami nem szépít meg, nem torzít, hanem leleplez, felszínre hozza az elhallgatott mondatainkat, titkos gondolataink fogalmazódnak meg benne. A leírás hűen tükrözi a Bankhitel hangulatát, miliőjét, így méltán sikeres ”promódarabja” lehet ennek az igazán egyedi színháznak is. 

A darab története szerint egy sikeres, fiatal, jóképű bankár irigylésre méltó életét él. Az idilli képet azonban egyik pillanatról a másikra megzavarja egy rejtélyes idegen, aki minden áron hitelhez akar jutni. A bankár eleinte nem foglalkozik a férfi kérésével, azonban a sztori előrehaladtával kiderül, a férfi mindenre képes azért, hogy célját elérje, így igencsak belefolyik a bankár mindennapjaiba…

Az előadás egyfelől tökéletes kikapcsolódás a „felszínen”. Jordi Galceran történetének és Bakucz Dóra, valamint Zöldi Gergely magyar szövegének köszönhetően egy helyzetkomikumokkal és szóviccekkel tarkított fordulatos eseménysort láthatunk. Baksa Imre és Lengyel Tamás játéka hibátlanul illeszkedik bele ebbe a környezetbe. A sikeres bankár (Lengyel Tamás) az első jelenetek során egy rátarti, hideg, sikerorientált üzletember képét festi, a darab során azonban látványos jellemfejlődésen megy keresztül, egyre jobban megnyílik és gondolatai középpontjába - karrierjét megelőzve - a családja kerül. A hitelért küzdő férfi (Baksa Imre) mindvégig érdekes színfoltja a történetnek. Elképesztő felvetéseivel, elveivel, abszurd és olykor követhetetlen okfejtéseivel kavarja fel és egyúttal teszi izgalmasabbá a bankár látszólag tökéletes és egyben tökéletesen unalmas életét.

Forrás: www.facebbok.com - Bankhitel-Sasz
Másfelől a darab ugyanakkor mélyebb értelmet is tartogat. Rávilágít arra, hogy a legkiválóbb életpálya is tartogathat buktatókat. Bárki és bármi egy pillanat alatt felboríthatja életünket, akaratunkon kívül. A hitelt kérő karaktere, a "grál lovag" egy olyan személy is, aki felfedi a bankár számára a rideg valóságot, így az elefántcsonttoronyban élt élet napvilágot lát. A darab végére az is kiderül, hogy az az élet összeomlik vagy a rideg valóságban is megállja a helyét.

Ez a kettősség a nézőtérrel egységben, egy térben, egy felvonásban, jól eltalált vizuális effektekkel magával ragadja a közönséget, valóban abszurd módon. Egy bankhitel igazán hiteles története, amit nagyon megéri megnézni, hitelre szorulóknak és nem rászorulóknak egyaránt!


BANKHITEL - A SANYI ÉS ARANKA SZÍNHÁZ előadása

SZEREPLŐK:
Lengyel Tamás
Baksa Imre
Felvételről - Járó Zsuzsanna 

STÁB:
Író: Jordi Galcerán
Szövegkönyv: Bakucz DóraZöldi Gergely  
Díszlet: Fekete Györgyi
Jelmez: Fekete Györgyi
Produkciós asszisztens: Váci Laci
Rendező: Cseh Judit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat